“Algernon – effektus”


“Algernon – effektus” – Monodráma Ilyés Lénárddal

Március 21-én este 6 órai kezdettel Ilyés Lénárd az Algernon – effektus című monodrámát adta elő a karlsruhei IBZ nagytermében.

A szellemileg visszamaradott  Charlie Gordon zsenivé válásának fejlődéstörténetét, a mára világhírűvé lett Virágot Algernonnak című novellát  Daniel Keyes 1958-ban jelentette meg először novella formájában. A nagy sikerre való tekintettel a ma is élő amerikai szerző, 1966-ban regényt komponálva az anyagból hősét elindította a világsiker felé vezető úton. A könyv népszerűségét bizonyítja, hogy két film is készült belőle, egy Oscar-díjas alkotás 1968-ban és egy tévéfilm 2000-ben.

Néhány évtized múltán az Algernon – effektus alkotóit is megragadták a szövegben rejlő filmes lehetőségek, és ahogy a regény monológgá sűrűsödött, úgy lett rajta úrrá a filmekre jellemző ún. kihagyásos vágástechnika, mely az előadás nyelvét egy sajátos irányba terelte. Így az alkotók, Bicskey Lukács rendező és Ilyés Lénárd színész a hosszú monológok helyett filmszerűen pörgetett, apró jelenettöredékekből kezdtek építkezni újszerű és sajátos formanyelvet teremtve.

Az előadás legutóbbi sikere, hogy telt házzal szerepelt az ország legnevesebb meghívásos színházi fesztiválján, a Pécsi Országos Színházi Találkozón, azaz ismertebb nevén a POSZT-on.

Daniel Keyes: Virágot Algernonnak című regénye alapján az előadást írta: Ilyés Lénárd

Rendezte: Bicskey Lukács

Játssza: Ilyés Lénárd

Az előadás trailere:
http://www.youtube.com/watch?v=o079nwtO-T0

Képek az előadásról:
http://fattila.hu/egyebek/LeoCharly/index.html

Kritikák:
http://www.kulturpart.hu/uzenet_a_foldrol/33154/az_algernoneffektus_ereje

http://www.kulturprojekt.hu/algernon-effektus/

http://www.facebook.com/notes/fekv%C5%91-8/vaspor-meg-naspolya/26638241682419