Polónyi János


pj

Polónyi János

1976-ban végeztem fizikusként az Eötvös Loránd Tudományegyetemen és ezután a Központi Fizikai Kutatóintézetben dolgoztam. 1981-tôl egy évet Darmstadtban töltöttem (GSI), majd három urbanai (University of Illinois) és hét bostoni (MIT) év következett. 1992 óta a strasbourgi egyetemen tanítok.
Négy lányom van, azokból három már szerteszét a világban. Hobbi: olvasás, zene, kirándulás.

Az idegen környezetben átplántált élet áltában túl érzékennyé, vagy pedig túl keménnyé teszi az embereket. Ezért tartom fontosnak, hogy kialakitsunk egy jól ismert, ugyanakkor elfogadható sarkot magunk körül és ennek létrehozásához, illetve fenntartásához szeretnék hozzájárulni.